Imádom a birsalmát! Ha nem ehetném meg, akkor is imádnám, mert gyönyörű gyümölcs, szép a virága, gyönyörű fán terem, és szép a termés is. Tényleg hatalmas rajondója vagyok. Padlizsán társa szépségben, és pont az ellentéte tapintásban. Amit egyedül nem szeretek a birsből, az a birspálinka, de biztosan velem van a baj, mert a málnapálinkát se kedvelem, pedig állítólag az nagy sláger.
Viszont egyik nagy kedvencem a birsparfé.
Érdekes, hogy a gyerekek annyira nincsenek oda érte, persze nagy duzzogva megeszik, de a felnőtteknek nagyon bejön. Nyilván lehetne bele több cukrot tenni, és akkor jobban fogyna, de én a birsalmát szeretem belőle kiérezni, és nem cukrot.
Különösen nagyon fűszeres ételek után finom, mi zöldség curry után ettük.
Hozzávalók:
45 dkg birsalma (főve, tisztán mérve)
1/2 citrom leve
1 citrom reszelt héja
1/2 kk őrölt szegfűszeg
1/4 kk őrölt fahéj
5+2,5 dkg cukor
5 dkg dió
4 dl tejszín
A birsalmát kuktában 20 perc alatt puhára főzzük. A 45 dekát megtisztítva mértem, nekem ez egy nagyon nagy birsalmából jött ki.
Miután megpucoltuk, megmértük az almát, botmixerrel pépesítjük, majd belekeverjük a citromhéjat és citromlevet, és a fűszereket.
A diót 5 deka cukorral megpirítjuk, majd egy szilikon lapra öntjük, és hagyjuk kihűlni a diós karamellt.
A tejszínt felverjük a maradék 2,5 deka cukorral.
Késes robotgéppel összezúzzuk a diós karamellt, és a tejszínhabba forgatjuk, majd hozzáadjuk a birspürét is.
Fóliával több rétegben kibélelünk egy formát, ebbe simítjuk a masszát, és egy éjszakára a mélyhűtőbe tesszük. Meleg vízbe mártott késsel szeleteljük.
Eltelt az idő, amíg nálam volt a Bonduelle 


Volt három szem, kissé fonnyadt almám. Olyan, ami legnagyobb bánatomra néha a szemétben végzi, mert tönkremegy. Most sikerült az utolsó pillanatban megmentem őket.
Mióta gyerekeim vannak, nekem nem volt egy jó szilveszterem se. Nem a gyerekek miatt, hanem az éjfélkor előkúszó szorongás miatt, hogy mit hoz az újév. 
Létezik a Brinjal Curry nevű padlizsánétel, amit én annyira imádok, hogy bárhol a világon meglátom az étlapon, kirendelem. Értek már meglepetések, de nyilván nekem is csak valami elképzelésem lehet arról, milyen is ez az étel valójában. Azért egy londoni étteremben mégis jobban bízom, mint egy szlovákban, bár az is igaz, hogy valószínű mindkettőben magyarok dolgoznak.
Gondoltátok volna 20 éve, hogy a piacra járás afféle hobbi lesz, amit kicsit furcsa fiatalok, tudatosnak nevezett kisgyerekes családok, és a hipermarketbe kocsi híjján nem eljutó nyugdíjasok űznek majd?
Piac sincs annyi, mint amennyi régen volt, csak Budapesten jópár megszűnt az utóbbi pár évben. A Garay téri valamit nem is szabadna piacnak csúfolni, hiába árul benne pár zöldséges és néhány hentes. A Klauzál téri csarnokban csak hétvégén találni értelmes zöldségfelhozatalt, és kint a csarnok előtti piac teljesen elkopott az évek során. De említhetném a Hunyadi teret is, ahol igaz, hogy nyáron fantasztikus a kinti választék, de bent az állandó standokon egyre gyengébb a felhozatal.
Mindenkinek van egy hentese, akire esküszik, vagy legalábbis igyekszik a legutóbbi találkozás után mégis bizalmat szavazni neki. Halasa az szerintem senkinek sincs, de javítsatok ki, ha tévedek.
És akkor ott vannak a piacok királyai, ahova az elején említett csodabogarak járnak. Ezek mögött a piacok mögött általában egy nagyon elhivatott ember áll, aki önmaga is piacjáró, emberbarát, és hobbiszakács. Ez a három dolog mindig közös bennük.
Lehet vásárolni (alap ugye egy piacon) de a legjobb, hogy lehet kóstolni is, mert az árusok általában maguk a termelők is egyben, akik visszavárják az embert a következő héten is. Törzsvásárlókat szeretnének, hiszen azok a biztos bevételi források. A törzsvásárlók pedig kíváncsiak, kérdéseik vannak, visszajárnak, véleményt mondnak, és persze sokat vásárolnak.
Vigyétek nyugodtan a gyerekeket, van klassz gyerekjátszó kézműveskedéssel és vetítéssel, és lehet reggelizni, kávézni is, sőt abból is összedobhattok magatoknak valamit, ami vásároltok, ha nem lenne épp a kedvetekre való kis kóstolócsomag. 
Nem dicsekvés képpen mondom, de kihoztam a sárgarépából a legtöbbet, amit lehet.
Idén csokoládés, narancsos lékoh-ot sütöttem, és először azt gondoltam, hogy majd vacsora végén megkérdezem a vendégeket, hogy a kávé mellé kérnek-e egy kis süteményt, és akkor majd ezt adom, de szokás szerint nem kérdeztem meg őket a kávéról.