A taxi vs. Uber vita kapcsán jutott eszembe, hogy milyen gyorsan változik a világ! Olyan gyorsan, hogy arra a kérdésre, hogy mi legyek, ha nagy leszek, nem is tudok válaszolni a gyereknek. Zavar a dolog, mert látom a 11,5 éves fiamon, hogy őszintén örülne, ha valamilyen tanácsot adnánk neki, legalább egy irányt mutatnánk. Tudom, hogy még korai, hiszen még annyit fog ő is változni, de azért érdemes ezzel foglalkozni, pláne, ha a gyerek szeretné.
Elolvastunk több tanulmányt, és egybehangzóan azt állítják, hogy mindenféle mérnökre lesz szükség, nagyon jó angoltudással. Úgyhogy hajrá természetismereti tárgyak.
Pár érdekesség: 20 év múlva ritka lesz az, aki egy szakmában eltölti a munkaéveit, úgy jósolják, hogy akár 20 minikarrierünk is lehet, mire nyugdíjba megyünk. Azért az már most biztos, hogy rengeteg informatikus, biológus, a kettő keveréke, fizikus, elektronikai mérnök, környezetvédelmi mérnök, és hasonló kell majd. Ami mégis a legfontosabb lenne, az az iskolák rugalmas gondolkodásra nevelése. A jövő szakmái túlnyomó része ugyanis még nem is létezik, mégis abban kell majd dolgoznia a gyerekeinknek. Képessé kell vállniuk a folyamatos tanulásra, a gyors változások követésére, vagyis tényleg haladniuk kell a korral. Hol van már az, amikor több generáción keresztül pék, vagy órásmester a család minden tagja?
A Telegraph szerint pl. ilyesmikre számíthatunk majd:
Digitális építész aki virtuális épületeket tervez, amit teljesen megépítés előtt értékesítenek majd.
Otthoni idős gondozó, ugyanis egyre magasabb életkort élnek majd meg az emberek (már ahol).
Időskori jólét tanácsadó
„Élő testrész” készítő, aki sportolóknak, vagy katonáknak készít a sérült, vagy elvesztett testrészek helyett újat.
Nano-méretű ön-operálókészülékek, vagy implantátumok gyártója
„Függőleges” mezőgazdasági mérnök, aki a zsúfolt nagyvárosokban vagy a lakásokban a függőleges falakon segít növényeket termeszteni
Digitális hulladék adatkezelő, aki a digitális szemetünket segít biztonságosan megsemmisíteni
Klíma vezérlő. Nem a szobaklímát vezérli majd, hanem az időjárást tudja befolyásolni.
Memória nagyobbító sebész, vagy valami hasonló, aki segít megőrizni és javítani az idősödő népesség memóriáját. Nekem már most is jöhetne!
Gyermek tervező. Oké, ez perverz, de nincs kétségem, hogy lesz ilyen. Vagy már van? Belenyúl az embrió DNS-ébe, és a megrendelő kérései alapján módosítja a megszületendő gyerek minden tulajdonságát.
Nem azt jósolják, hogy egyáltalán nem lesznek már „hagyományos” szakmák, de azok lesznek a kivételek.
csak hogy a közeljövőt nézzük:
Taxisofőr ugye ne legyen, hiszen itt az Uber, ami túllépett a huszadik-századi taxin.
Nyomdász se legyen, a print lapoknak régen végük, és már nem sokáig ragaszkodunk az új könyvek csodálatos illatához, mert megérkeztek a valóban kényelmes-kellemes e-book olvasók. (Én még ragaszkodom, de őskövület vagyok, tudom.)
Újságíró ne legyen, mert annak, aminek lenne értelme, arról úgy sem írhat.
Síoktató ne legyen, alig van már hó. Egész meglepő a Normafánál a Síház felirat januárban. Milyen sí? Milyen hó? Milyen tél?
Háztartásigép-szerelő ne legyen, mert már úgy gyártják a gépeket, hogy öt év után olcsóbb újat venni, mint megjavíttatni.
Kamionsofőr ne legyen, mire felnő, úgy is önjáróak lesznek az autók. (Ki gondolta ezt valóságnak akár húsz éve is, nem igaz?)
Bolti eladó ne legyen, úgy is házhoz rendelünk majd szinte mindent, csak úri huncutságból járunk majd piacra, persze csak ha jó lesz az idő.
Cipész ne legyen, senki nem hordja már talpaltatni a csizmáját, a magassarkút pedig megsarkalja a kulcsmásoló is. (Azért egy-két valódi cipész mégiscsak lehetne, nekem nagyon hiányoznak, ők is és a munkájuk is!)
Kulcsmásoló se legyen, nemsokára úgyis csak kártya-retina-ujjlenyomatolvasó zárak lesznek.
Legyen viszont etikus hekker, vagy videójáték-készítő. Csak tudja majd elmagyarázni a dédinek, hogy mit is csinál egész nap 😉
Folytassuk?
Hónap: 2016. január
Hetek óta ez az étel jár az eszemben. Olyan, mintha valaki tényleg szólt volna hozzám, amit persze csak én hallottam, és azt mondta volna: Eszter! Eszter! Eszter, figyelj már ide! Libamellet fogsz sütni, fokhagymás zöldborsó pürével! Mostantól nagyon vágysz erre az ételre. Mostantól azt csinálod, amit mondok.
Ha több ilyen is lesz, amikor egy hang – amit csak én hallok – utasít valamire, kérlek küldjetek orvoshoz. Ez még belefér szerintem, mert nagyon jó lett a végeredmény.
A zöldborsóval mindig is úgy voltam, hogy ha csak nem a sajátomat szedem a kertben, és főzöm meg azonnal, akkor bizony a zsenge fagyasztott zöldborsó a legjobb választás. Most annyival egészíteném ezt ki, hogy már nem biztos, hogy elég a „zsenge” feliratú csomagot választani, az „extra zsenge” szavakra kell hajtani. (Dombi Kriszti kedvéért írom le, hogy nálunk is növényi tejszínnel izével készült, és egész jó lett, de persze ha nektek ez nem szempont, akkor menjen bele a valódi!)
Hozzávalók 4 főre:
40 dkg extra zsenge zöldborsó (fagyasztva)
2 dl tejszín
1 gerezd fokhagyma
só, bors
frissen reszelt szerecsendió
4 db 20 dekás libamell
só, bors
1/2 kk őrölt szegfűszeg
A libamelleket szobahőmérsékletűre hagyom melegedni, majd beledörzsölöm a fűszereket. Előmelegítem a sütőt 80 fokra.
Egy nagy, lehetőleg öntöttvas serpenyőben, a bőrös felén kezdem sütni, közepes hőfokon, úgy, hogy 3 perc bőrös, 1 perc bőr nélküli oldal. Leöntöm a zsírt, újabb 3 perc bőrős, 1 perc bőr nélküli, majd újabb 1-3 perc bőrős rész jön, és leöntöm a zsír.
A 80 fokra előmelegített sütőbe tolom egy rácsra téve, bőrével felfelé 20 percre.
A puha, édes, zsenge zöldborsó főzésének az a titka, hogy alig kell főzni. Ha sokáig főzzük, a cukor keményítővé változik, és a borsó megkeményedik, az édes íze elveszik. Ugyanezért fagyasztják nagyon gyorsan, rögtön azután, hogy leszedték. És ezért nem olyan finom a piaci zöldborsó, mint amit a nagyanyánk szedett a kertben, és azonnal levest is főzött belőle.
Ezért felforralom a tejszínt, majd beleszórom a fagyott zöldborsót, a zúzott fokhagymát, és lefedem. Miután újra felforrt, csak két percig főzöm, és elzárom alatta a lángot. Fűszerezem, és átborítom a turmixgépbe. Nagyon-nagyon alaposan leturmixolom, végül át is passzírozom egy szitán, hogy igazán krémes legyen.
Az oroszok tócsnija, videó
Ilyenkor télen van valami nagyon vonzó az orosz ételekben, nem? Talán ez a sok szín?
Cékla, vodka, szoljanka, borscs, pelmenyi, csak hogy a kedvenceimet említsem.
A céklás tócsni (cékla latkesz) eredetileg sok krumplival, és kevesebb céklával készül, és a módosabbak tettek rá heringet is, vagy néha kaviárt, de előfordult, hogy savanyított gomba landolt a tetején.
Én viszont annyira, de annyira szeretem sülve a céklát, hogy a krumplit el szoktam hagyni. Ami viszont soha nem maradhat el belőle, az a kapribogyó. Akkor se hagyjátok ki, ha nem szeretitek 😉
A tetejére nagyon illik a hagyma, a csemegeuborka, vagy még inkább a kovászos, a mustár, a tejföl, és persze mindenféle savanyított vagy füstölt hal.
Nagyon szépen lehet tálalni, úgyhogy akár vendégeket is hívhattok rá. Egy teljesen jégbehűtött vodka pedig tényleg illik hozzá!
Hozzávalók:
4 közepes cékla, lereszelve
4 tojás
20 dkg liszt
1/3 tasak sütőpor
1 kis üveg kapri, lecsepegtetve, apróra vágva
2 gerezd fokhagyma, reszelve
só, bors
olaj a sütéshez
A tetejére:
hagyma, csemegeuborka, kapri, mustár vagy tejföl, vagy ami jól esik. Na és persze sok-sok kapor annak aki szereti.
Mindent összekeverünk, forró olajban egy-egy kanálnyi mennyiséget sütünk oldalanként 2-3 percig.
Forrón tálaljuk!
Csajok, lefogyunk!
Ma azon merengtem a facebookon, hogy „Valaki fejlesszen egy olyan appot, hogy ha megnyomom a telefonon, akkor egy elektromos ütést mér a kamasz gyerekem fülére! Extra lenne, ha az ütés mértékét lehetne szabályozni is. Most egy nagyot küldenék a Dávidéra!” (Remélem senki nem veszi komolyan, de lássuk be, a pavlovi reflexek bennünk, emberekben is működnek…)
A problémám értő fülekre talált (bocs), kaptam is mindenféle támogató ötleteket. Volt, aki nyakörvet tenne a gyerekekre, és egy keverőpultból szabályozná a csapás mértékét, stb. Ennek az ötletnek a gazdája nyilván kutyatulajdonos.
De sajnos kiderült, hogy ez sem az én találmányom lenne, ugyanis már kapható is a Pavlok 😀
Ez egy szerkezet, ami ahogy nézem bizsergető, csípős, kellemetlen érzést generál a bőrön. Olyan, mint egy karóra, és ha valamelyik rossz szokásunkat szeretnénk éppen csinálni, önmagunkat büntethetjük egy kis áramütéssel. Ilyen rossz szokás lehet a dohányzás, körömrágás, édesség evés, stb, stb.
Persze ami nekem igazán tetszik benne, az nem az önbüntetés (hát hülye vagyok én?!) hanem a családtagjaim megregulázása. Hahahaha. Előre nevetek, ha elképzelem, hogy ráadom a fiamra, és ha flegma, megnyomom. Ha a zoknija a szoba közepén: megnyomom. Ha „nem hallja” ahogy hozzá beszélek: megnyomom.
Na és persze nekem is lenne, a férjem kezében a távirányítóval. Közelednék a hűtőhöz: megnyomja. Le akarok ülni a kanapéra: megnyomja. Nem ízlik a vacsora: megnyomja.
Ne aggódjatok, csak viccelek. De abban hiszek, hogy ha magadnak használod, és becsületesen, akkor valóban képes pár nap alatt változásokat előidézni a szokásainkban.
Hiszen Pavlov kutyái vagyunk mind!
200 dollár, úgyhogy inkább legyen akaratunk. És a Milgram-kísérlet is eszembe jutott nyilván.
Tele vannak a boltok azzal a nagy, piros, csillogóan fényes spanyol paprikával, amit tavaly kóstoltam előszőr, és semmi bizalmam nem volt hozzá először, mert teljesen úgy néz ki, mintha műanyag lenne. Viszont tényleg elképesztően jó ízű, és már 600 forint/kiló áron lehet kapni, ami januárban meglehetősen baráti. (Ennyit az idén sok helyi terméket vásárolok fogadalmamról.)
Szóval ha jót akartok, irány a bolt!
Tegnap vendégeink voltak, és nyilván mindenki tartja még a szokásos újévi fogadalmát, miszerint idén végre és tényleg, na és persze véglegesen lefogyunk, úgyhogy nem főzhettem akármit. Csirke satay volt salátával, és előtte ez a leves. Volt, akinek utána is volt egy kis leves, mert még nem szokott hozzá a kis adagokhoz. Hihi. Énekem extra az is, hogy két napja enyhe, de igencsak jellegzetes sültpaprika illat van a lakásban, ami engem mindig a nyárra emlékeztet, így sokkal jobb kedvem lesz ha belépek az ajtón.
Főzzétek meg, jó lesz!
Hozzávalók 8 tányérhoz:
10 piros húsú paprika
1 padlizsán
1 doboz paradicsomkonzerv (hámozott, darabolt)
2 fej hagyma
1 gerezd fokhagyma
4 ek olívaolaj
2 ek balzsamecet
1 kk őrölt rómaikömény
1 kk őrölt koriander mag
1 kk kakukkfű
só
2 ek harissa paszta (minden török boltban kapható a körúton, érdemes megvenni, nagyon finom)
10 dkg dió, száraz serpenyőben megpirítva
1 csomó újhagyma
Előmelegítem a sütőt 200 fokra, plusz grillfunkció. Beteszem a paprikákat, az előzőleg megpucolt, és negyedbe vágott hagymát, és a szintén előzőleg mikróban 7 perc alatt egészben a legnagyobb fokozaton „megsütött” padlizsánt. Amikor a paprikák egyik fele már jó fekete, akkor megfordítom óvatosan(!) csipesszel az összes zöldséget, és a másik felét is megsütöm. Ha kész, azonnal mehet minden egy nagy műanyag dobozba, 10 percre. Ha megpuhult a saját gőzében, lehúzom a paprikát és a padlizsán héját, a paprikák magját is kidobom. Majd az egészet leturmixolom a hagymával, az olívaolajjal, az ecettel, rómaiköménnyel, korianderrel, sóval, harissával és az összezúzott fokhagymával együtt. Beleborítom a paradicsomkonzervet is, azt is kicsit turmixolom. Én szeretem, ha nem teljesen sima, de ez ízlés kérdése.
1,5-2 liter forró vízzel felöntöm. Ha szükséges, utánafűszerezem.
Tetejére a darabolt diót és a felkarikázott újhagymát szórom.
Ha van otthon, akkor ezért elbír egy kis reszelt kecskesajtot is.
Tegnap mesélte a fiam, hogy hogy „jó kis leckét kapott a BKV buszsofőrtől”.
Az történt, hogy véletlen eggyel hamarabb nyomta meg a leszállásjelzőt, így, amikor kinyílt az ajtó, természetesen továbbra is a buszon maradt, de jelzett, mert a következőnél valóban le kellett szállnia. A sofőr nem nyitotta ki neki az ajtót, de beleszólt a mikrofonba: fiacskám, tudod miért nem nyitom ki az ajtót? Mert az előbb is szórakoztál! Ha tényleg le akarsz szállni, menj egy másik ajtóhoz.
Erről eszembe jutott egy csomó békávés sztori, amit én láttam valaha, vagy épp én voltam a nevelő célzatú példabeszéd elszenvedője. Érdekes, hogy a tömegközlekedésben sokkal kisebb mindenkinek az ingerküszöbe, és olyanok is nevelni akarják mások gyerekit, akik egyébként nem szokták ezt megtenni. Persze nem mintha nálam nem szakadna el a cérna, amikor a kis fickó direkt rugdos a hótaposójában, és látom, hogy az anyukája csak azért se szólna rá, hogy ezt nem szokás csinálni, én viszont nem akarom megnevelni, inkább felállok, és arrébb megyek.
Első ilyen emlékem, hogy oviból megyünk a nagyanyámhoz a hetes buszon, ahol egy kisfiú keservesen sír, mert nem akar szolfézsra menni. Anyukája, és nagynénje próbálja vigasztalni, és meggyőzni, de csak nem hagyja abba. Amikor megáll a busz, egy öreg elmegy mellettük, meglöki az anyukát, és ráordít: Nem ártana egy jó nagy pofon annak a gyereknek anyuka! Ettől persze a kisfiú annyira megijedt, hogy valóban abbahagyta a sírást, de nem hiszem, hogy több kedve lett volna a szolfézshoz.
Szintén hetes busz, alig volt rajta valaki, egy cuki pár hátul megállt az ablak előtt, és csókolóztak. Odament egy bácsi, és hátba vágta a fiút, majd ráordított: itt ne nyaljátok-faljátok egymást, hé! (Hozzáteszem, hogy először is alig volt valaki a buszon, és ha direkt nem fordul hátra, nem is látja őket, ráadásul, egész diszkréten csókolóztak, szerintem olyan szépek voltak!)
74-es troli. Van pár szabad hely, amikor kinyílik az ajtó és felszáll egy néni. Erre egy másik nő hangosan utasítja a tini fiút, hogy ne csináljon úgy, mintha olvasna (tényleg olvasott) hanem adja át a helyét az idős hölgynek. A fiú felugrik, szabadkozik, a néni nem akar leülni, mert csak egy megállót megy, és különben is van hely máshol, de elmondja megint, nem akar leülni. A fiú visszaül, az önkéntes rendőrnő duzzog.
Metró, reggel: nyugdíjas bácsi ordít két fiúval, hogy miért nem veszik le a hátukról a hátizsákot, amikor az kötelező?! Különben is, van két jó lábuk, menjenek gyalog, még fiatalok. Mondjuk ők megvédték magukat, elmesélték a bácsinak, hogy szerintük a nyugdíjas ér rá egész nap, miért közlekedik a legnagyobb csúcsforgalomban? (Bevallom egy kicsit mindenkivel egyetértettem 🙂
Szintén metró, ötvenes fickó egy teljesen idegen srácnak: miért nyomkodod állandóan azt a szart?! Tele a metró jó nőkkel kisapám! 😀
És egy szomorú, ezt én kaptam meg három éve, ráadásul egy nőtől, ami különösen bántott. Minek szállok fel a buszra babakocsival, amikor mások nem férnek el tőle, nem látom, hogy tele a busz?
Mit gondoltok, van jogos beszólás? És ha jogos is, van értelme?