Kategóriák
Egyéb kategória

Dupla szilvás galette

IMG_1257Végre, nemsokára újra itt a szilva!
Annyira szeretem a szilvát, hogy még azon is túlteszem magam, hogy ez bizony már igencsak a nyár végét jelenti. Jó szilvához jutni kétféleképpen lehet. Vagy van az ember kertjében egy szilvafa, ami olyat terem, amit sehol máshol egyik sem. Vagy ismer olyan vad szilvásokat  a vidéken, ahova érdemes elkirándulni, és állni a fák alatt, és vizsgálni a szilvaszemeket, melyikben nincs kukac, hogy aztán megehesse. 
Végülis létezik egy harmadik módszer is, az pedig a piac, de én annyi rossz szilvába futottam bele az utóbbi években, hogy már nem bízom mások szilvájában. Értem én, hogy ugyanaz a baj a szilvával, mint a paradicsommal és barackkal, hogy ami finom, lédús, édes, és puha az tulajdonképpen szállíthatatlan, és az élelmiszeripar kemény, nagy , vagyis íztelen, és éretlen gyümölcsöket akar, de én annyira szeretem a szilvát, hogy szeptemberben képes vagyok nagyon sok kilométert is utazni, hogy a kedvenc szilvafám alatt szilvázhassak.
Azért ha van nagyon jó forrásotok Pesten, ne tartsátok magatokban, de csak egy-egy kilóra gondolok, és nem olyanra, ahol pálinka vagy lekvárfőzés céljából érdemes bevásárolni, ugyanis én a szilvát magáért szeretem, és pálinkának pl. kifejezetten nem kedvelem. A szilvalekvárral más a helyzet, de azt meg venni szoktam.
Egyik kedvenc szilvás sütim ez a galette. Süssétek meg hétvégén, ti is szeretni fogjátok! Őszibarackból is remek. (Hehehe, pont két éve is feltettem egy szilvás galette-t a blogra, ez annak a továbbfejlesztett változata, és van egy másik, igazán extra receptem is, azt pedig az új könyvbe írtam bele, de az márt tkp. galette extra, annyi minden finomság van benne.)

160 g simaliszt
115 g hideg vaj
0,5 kk só
1,5 kk cukor
1/2 citrom reszelt héja
0,5 dl tejföl
1 ek jeges víz, ha szükséges

20 dkg sűrű szilvalekvár
1 rúd fahéj
1 rúd vanília
40 dkg szilva
3 ek nádcukor 
1 ek kukorica keményítő

1 egész tojás

1 marék mandula

A vajat nagy lyukú reszelőn lereszeljük, elmorzsoljuk a liszttel, végül gyorsan beledolgozzuk a többi hozzávalót. Fontos, hogy nem szabad túlgyúrni, mert ha a vaj nagyon megolvad, nem lesz jó a tészta. Két perc az egész. 
A kész tésztát fóliába csomagoljuk, és betesszük a hűtőbe 30-60 percre.
A szilvát kimagozzuk, és hacsak nem nagyon puha, egy lábosban összeforraljuk a cukorral, kikapart vaníliával és a fahéjjal. Amikor az első buborék megjelenik a lábosban, már el is zárjuk alatta a lángot. Nem megfőzni kell! 
Ekkor keverjük hozzá a keményítőt is. Hagyjuk kihűlni.
Közben a sütőt 180 fokra előmelegítjük. A tésztát lisztezett lapon kinyújtjuk kb. 3 mm vastagságúra.

Az alján elkenjük a szilvalekvárt, majd  a közepére halmozzuk a szilvát úgy, hogy körben 7-8 centis peremet hagyunk. Ezt a peremet hajtogatjuk fel 5-6 részben. Nem kell se egyformának, se túl szépnek lennie, ez egy valódi házi süti, nem cukrászda. Ha Jamie Oliver lenneék, szórnám a  rusztikus jelzőket. Csak semmi faxni! A tészta tetejét megkenjük tojással, megszórjuk mandulával, és 20 perc alatt szép pirosra sütjük. Langyosan a legfinomabb.

Kategóriák
Egyéb kategória

Aggódhatok más miatt

80819222„Küldjetek légyszi egy könyvet, mondjuk valami olyat, mint A nyár a szigeten!”
Múlt héten ez a pár szó tett igazán boldoggá.
Biztosan minden szülőnek van valamilyen félelme a saját gyerekével kapcsolatban, amitől azért titokban tart. Persze nem akkor, amikor azt mondja, hogy legyen bármilyen, ő az én gyerekem, hanem akkor, amikor már kiderült, hogy ez a gyerek bizony a legszebb, a legokosabb, és leglegleg, és már van min aggódni, ha meghallgatjuk a többi anyukát a játszótéren.

Én attól féltem, hogy a gyerekem majd, nem szeret olvasni, vagy – ne adj Isten – kifejezetten utál majd olvasni.  Több ilyen történetet is hallottam, és most nem a dyslexiáról beszélek, hanem arról, amikor nincs zavara az olvasástanulásnak, mégsem lesz az olvasás élmény. 
Annyira féltem ettől, hogy különböző fórumokat bújtam a témában, hogy szülők hogyan voltak képesek olvasóvá tenni a gyerekeiket. Bevallom, nekem tetszett, amikor az egyik anyuka azt írta, hogy ő bizony fizetett az oldalakért. Nem kellett sokáig csinálnia, és ügyesen választott olyan könyvet, ami beszippantotta a gyereket, de eleinte, amíg függő nem lett a gyerek, igenis muszáj volt így is jutalmazni. 

Legjobban persze azzal értettem egyet, hogyha majd a gyerek sokat lát minket szülőket olvasni, akkor ezt is, mint minden mást eltanulja tőlünk, és egyszerűen olvasni fog.
Végül nem tudom mitől, de olvasó lett a fiam. Azért én ebben nagy szerepét látom az elsős-másodikos tanítónéninek is, aki jól megtanította olvasni. Mi mutattuk a jó példát, igyekeztem folyamatosan jó regényekkel ellátni (ez azóta is a hobbim, a jó gyerekkönyvek felkutatása, beszerzése, könyves blogok, vélemények, recenziók olvasása).

Tavaly a suliban volt egy olvasós kihívás, 25 könyv, megadott témában egy tanév alatt. Dávid nyert, de azt azért el kell mondanom, hogy a könyvek kiválasztásával egyáltalán nem volt hajlandó foglalkozni, ezt rám bízta. Egyedül a fekete borítójú könyv izgatta, azokkal egy órát is elszöszmötölt a könyvesboltban, mire megszületett a győztes. Különben csak morgott, ha valami nem tetszett neki annyira, mint elsőre gondolta. Viszont a 25-ből négy olyan is akadt, ami annyira beszippantotta, hogy olvasott az utcán menet közben, vacsora alatt, sőt, a számítógép idő helyett is. 

Apropó, számítógép! Azt mondják az okosok, hogy azért a kevesebb olvasó gyerek, mert nagyon gyors világban élünk, a szupergyors ingerekhez szokott agyuk nem képes élvezni egy olvasott történetet. 
Szerintem ebben van valami, és úgy gondolom, hiába teremtünk az óvoda kezdetéig szuper bababarát környezetet a gyereknek, végül úgy is beszippantja a XXI. század, és ez ellen teljesen feleslegesen tiltakozunk. Én, aki mondjuk könyvmoly vagyok, és a legtöbb filmnél sokkal élvezetesebbnek találom az olvasást, azért ugyanúgy érzékelem ezt a sebesség változást: egy csomó olyan film, amit a hetvenes, vagy akár a kilencvenes években is jónak találtam, egyszerűen untat a lassúságával. A mai filmek pörgősek lettek, akkor is, ha nem akciófilmről beszélünk. Ennek ellenére egy-egy régi beszélgetős műsor meglepően üdítő tud lenni – amikor olyanom van, és vicces belegondolni, hogy mit szólnának a mostani fiatalok, ha mondjuk a Kepes vagy a Vitray beszélgetései mennének a tévében főműsoridőben. 

Az olvasásparát azt hiszem sikerült kipipálnom a fiamnál, a lányommal kapcsolatban pedig már sokkal kevesebb dolog miatt aggasztom magam. Ha nyolc gyerekem lenne, azt hiszem egyáltalán fel se vetődne bennem ez az olvasás dolog – pláne, hogy olvasni egyáltalán nem jutna időm, minek aggódnék mások miatt nem igaz? De Záli már most képes egy-egy szép oldalpár felett félórákat elücsörögni, biztos vagyok benne, hogy ő is olvasó ember lesz.

Ilyen hosszú bevezetés után pedig le kell írnom, hogy amerikai mamiblogon olvastam, hogy annyi fantasztikus film született az utóbbi 50 évben, hogy aki nem szeret olvasni, az is hozzájuthat azokhoz a történetekhez, katarzishoz, izgalomhoz és szomorúsághoz, amikhez az olvasó társaik, hogy kicsit meg is ijedtem, mert filmekkel teljesen el vagyunk maradva. Pedig a 12 éves már komoly filmeket is képes, és szeret nézni, jó is lenne vele ezekről többet beszélgetni, úgyhogy belekezdtem egy 52-es listába, amit szeretnék, ha közösen, egy „családi filmklub” keretében megnéznénk, megbeszélnénk, végiggondolnánk. Lesz benne persze sok romantika, vígjáték, sci-fi és komoly dráma is. 

Vannak filmes ötleteitek?

Kategóriák
Egyéb kategória

A szoptatás világnapjára

Breast-Feeding-BabySoha nem gondoltam volna, hogy erről írok majd, én ugyanis valahol középen állok a szoptatás körüli őrületben. Ez kb. azt jelenti, hogy egyáltalán nem érdekel, hogy más anyák szoptatták-e a gyerekeiket, és ha igen, akkor meddig. Nekem ez nem harc, én azt is megértem, ha valaki nem tudja, nem akarja szpotatni, és azt is, aki a hároméves gyereket is szoptatja. 

Mindig is furcsállottam, hogy ez a téma is képes vérre menő vitákba, személyeskedésbe, sőt káromkodásba fordulni. De hogy valami személyeset is mondjak, Dávid kilenc hónaposan magától hagyta abba a szopást, Záli tíz hónaposan egy egyhetes különlét után döntött úgy, hogy ő már ezt inkább nem csinálja tovább. 

Múlt héten egy kisbabával és édesanyjával utaztam, és bevallom, nekem olyan jó érzés volt látni, amikor a nyűgős, éhes kisbaba ellazult szoptatás közben, és utána szinte újjászületve, mosolygósan folytatta a napot. 
Egyszerűen nem is értem a cirkuszt és még a vitát sem arról, hogy szoptathat-e egy anyuka akárhol, vagy sem. 

Én még csak olyat láttam eddig, amikor valaki a legdiszkrétebben etette a kisbabáját, szinte elbújva, de legalábbis nem önmagát mutogatva. 
Vagyis az édesanya melle nem látszik, hiszen eltakarja minimum a baba feje. De ha látszana se látnám, mert egyszerűen nem érzem kötelességemnek, hogy bámuljam. Nyilván ha folyamatosan és szándékosan figyelném, akkor észrevehetnék valamit, de akkor sem az anyukával lenne baj, hanem velem, ugyanés én lennék a kukkoló.

Különben sem értem, hogy abban az országban, ahol szabad a férfiaknak az utcasarkon pisilni, a parkban pisilni, az utcán pisilni, vagy csak félmeztelenül járkálni a piacon ha meleg van, miért baj, ha egy édesanya szoptat?

Miért nem szól a biztonsági őr soha a plázában szemetelőkre, azokra, akik ellopják a táskaakasztót a vécéből, vagy letörik a mosdót, és miért találja meg a szoptató anyát? 
Miért nem zavar senkit a hatalmas mocsok a város közterein, a térdig érő gaz a városi utak, és a villamossínek mentén, és közben miért bántja a szemét pont egy szoptató nő? 

Persze tudom a választ, sokkal könnyebb egy anyukát szekálni, mint mondjuk részeg férfiakat megszólítani, hogy nincs egészen rendben amit tesznek. 
Sajnálom.