42 éves vagyok, és eljött az ideje egy év szabadságnak. Már tavaly is ideje volt, de idén érzem azt, hogy az egész családnak szüksége lenne rá.
Főleg az Államokban, illetve pár Nyugat-Euróapai országban, és ott is nyilván csak a felső-vezetők, a művészek, és kreatív munkát végzők között, illetve pár jobb országban a tanárok között is vannak olyan szerencsések, akik ismerik a szombat évet.
„Őrizd meg a szombat napját, hogy megszenteld azt, ahogyan azt az Örökkévaló Istened megparancsolta. Hat napon át dolgozz, és végezd el minden munkádat, ám a hetedik nap szombat (legyen) az Örökkévaló Istened számára. Ne végezz semmiféle munkát se te, se fiad-lányod, se szolgád-szolgálólányod, se ökröd-szamarad, semmiféle barmod, még az idegen se, aki kapuid közt (lakik), hogy megpihenjen szolgád és szolgálólányod éppúgy, mint te. S emlékezz arra, hogy (magad is) szolga voltál Egyiptom országában, ám kivezetett onnan az Örökkévaló Istened erős kézzel és kinyújtott karral, ezért parancsolta meg neked az Örökkévaló Istened, hogy tartsd meg a szombat napját” (Mózes V. könyve, 5. fejezet 12-15 vers).
Ez a heti pihenőnapról szól, de a pihenő év sem új keletű ötlet, igaz nem az emberre, hanem a földre lett kitalálva. A szombatév, amikor tilos szántani-vetni, és eladni a föld termését Izrael földjén, kivéve, ha a föld nem zsidó tulajdonában van.
A földnek jót tesz a pihenés, az embernek is jót tenne, kicsit megpihenhetne, megszűnne felette a nyomás, nem kéne folyamatosan a termésre, a munkára, a pénzkeresésre, a versenyre gondolnia. De gondolom sejtitek, hogy pici kitétel, miszerint „kivéve, ha…” már meg is oldotta a problémát. Annak akinek ez számít, szinte soha nem jut pihenés, mert arra az évre, amikor pihennie kéne, a földet papíron eladja, így az nincs a tulajdonában, mégis mehet rajta tovább a munka. Mindenki önmagát tudja a legjobban kizsákmányolni, hiszem én magam tudom legjobban azt, mire van szüksége a családomnak, nekem, vagy a főnökömnek. Hajrá hajtás!
A földnek is parlagon kell maradnia hét évente, az embernek is szüksége van a megújulásra, a „sabbatical” évre. Vagyis, nekünk embereknek is minden hetedik évben ki kellene szállni a mókuskerékből – csakis így lehet elkerülni a kiégést, megerősíteni a rengeteg munka miatt meggyengült családi kapcsolatokat.
Persze nem csak úgy egyik pillanatról a másikra történne ez a dolog, hanem előtakarékosság, szerződés szerint. A munkavállaló, vagyis én, hat teljes évig vállalnám, hogy a fizetésem csak 80%-át veszem a fel, a többit a cégem félreteszi a sabbatical évre, ugyanis akkor is kapom majd a fizetésem ugyanúgy, vagyis rendes, éves fizetett szabadságon leszek. (A valóságban a legtöbb munkahelyi sabbatical egyébként 3 hónap, de azért az is nagyon pihentető lenne, ha komolyan vennénk, hogy valóban pihenésre használjuk!)
Fontos lenne, hogy ebben az évben ne egy másik munkát végezzünk, hanem valóban feltöltődjünk a családtagjaimmal.
A hetedik év egyben az elengedés éve kéne hogy legyen, aminek a végén el kell engedni az adósságokat. „Hat esztendeig vesd be a te földedet és takard be annak termését. A hetedikben pedig pihentesd azt, és hagyd úgy, hogy egyék meg a te néped szegényei; ami pedig ezektől megmarad, egye meg a mezei vad. Ekképpen cselekedjél szőlőddel és olajfáddal is.”
Érdekes, hogyha kicsit komolyabban eljátszunk a gondolattal, hogy megadjuk ezt az ajándékot magunknak és a családunknak, rögtön mennyi minden jut eszünkbe, ami miatt el kéne halasztani, vagy egyszerűen el is kéne felejteni, még akkor is, ha azt mondjuk evidenciaként kezeljük, hogy a munkaadónk lehetővé teszi az egy év szabadságot.
Sok szakmában egy év kimaradás olyan, mintha három évig gyesen lettünk volna. A gyerekek tankötelesek. Nem tudnak megvárni a munkahelyünkön. Mi lesz a kutyával/macskával?
Azért van arra példa, hogy ez mégis működhet: 2012-ben az Egyesült Királyságban 90 ezer felső beosztású személy vett igénybe sabbaticalt. Egyébként pont a briteknél nem jellemző a fizetett szombatév. Általában önmaguk takarékoskodnak a munkavállalók előre, viszont a cégük biztosítja, hogy ugyanabba a pozícióba veszi majd őket vissza haza tértük után.
Mire szokták felhasználni a sabbaticalt? Van, ahol szerződésben írják elő, hogy menjenek el minél messzebbre, más kultúrába, más földrészre, hogy ne a megszokott helyen és emberek között töltsék el ezt az egy évet. Van, aki tanul, de sokan írnak könyvet, önkéntes munkát végeznek, tartalmas családi életet élnek, azaz feltöltődnek. De sokan tanulnak meg ilyenkor egy új szakmát, pl. egy kutatómérnökből egy évre pék lesz.
Mindenki jól jár, az egyén, a család, és a munkahely is, ahova egy teljesen kipihent, feltöltődött ember tér vissza, akit még évekig újra hajt a lendület.
Megyek? Nyilván nem, de legalább beszélek róla.
Jiāoquān, ami olajban sült tészta, kicsit a lángoséra hasonlít a receptje, de a formájából adódóan sokkal ropogósabb. Én a lángosban is a ropogós részt szeretem, így nagy rajongója lennék a jiāoquān-nak Pekingben is. Egyébként jiāoquān-t egy időben Magyarországon is készített pár kínai étterem, de pár éve legnagyobb sajnálatomra nem látom sehol.
Jiānbǐng guǒzī, egy palacsintaféle, hagymával és szezámmaggal, illetve mindenféle szósszal, köménnyel, zöld fűszerekkel. Főleg télen eszik, jó forrón. A mindenfélével töltött palacsintafélék a világ minden táján kaphatóak, látszik, hogy mi hozza igazán lázba az embereket, a szánhidrát és a zsír. Azt hiszem, ez lenne az egyik kedvencem.
Shuǐbàodǔ, vagyis báránypacal. A marhapacalért nem vagyok oda, de igaz, hogy ettem már nagyon jót belőle, de érdekes módon nem a pörköltösen elkészített változatot díjazom. Viszont, valami furcsa oknál fogva igencsak díjazom a báránypacalt. Nagyon ritkán jutok hozzá, és a kínai mód szerint még soha nem is ettem, de egészen biztosan bejönne!
Persze, persze, a valódi pekingi kacsa is lecsúszna, de az akkor is alap Pekingben, ha nem is nagy street food őrült az ember.
Zuojiazhuang Shengfu Market
Chaowai Morning Market
A tiltott város
Beihai Park
Nyári palota
Persze érdemes megnézni Mao Ce-Tung mauzóleumát, vagy a Tienanmen teret, amik a modern Kína történelmének kihagyhatatlan emlékhelyei.
A Kínai nagy fal
Beszélgettem egy barátnőmmel, akinek a kislánya szeptemberben megy majd iskolába, most lesz hat éves. Nagyon okos kislány, igazság szerint, ha nem lenne év vesztes, már simán iskolaérett lenne, olvasni is tud.
Azért az őszt is lehet szeretni, nem igaz? És micsoda ételeket főzhetünk, ezekből a színes zöldségekből!
Minden télen megfogadom, hogy a következő nyáron teszek el chili pickle-t. Van ennek valami értelmes magyar neve?!
Olvastam egy szalagcímet, de persze a cikkre már nem is kattintottam, kb. el tudtam képzelni mi van benne: vannak emberek, akik halálfélelmet éreznek, ha belegondolnak, hogy milyen hatalmas a világegyetem.

Tegnap láttam, hogy Péter Anna már egy éve lefordította azt a harminc kérdést, ami nagyon fut a az amerikai
Most olvasom, hogy egy diák feltörte ez e-naplót. Ejnye-bejnye, nahát, nahát!