Azt hallottam a fodrásznál (kedvenc pletykaforrásom), hogy az egyik fodrásznő nagycsoportos fiához heti két órában jár egy tanítónéni, akivel felkészülnek az iskolára.
Másnap találkoztam egy ismerősömmel, ő azt mesélte, hogy a nagycsoportos kislányával péntekenként nem oviba járnak, hanem egész napos iskolafelkészítőbe.
Dávid 7 éve kezdte a sulit, lehet, hogy már akkor is volt ilyesmi, de teljesen elkerülte a figyelmem, Záli pedig 3 év múlva megy majd suliba.
Nem tudom mit kezdjek ezzel a dologgal.
Egyrészről nagyon jó ötletnek tartom, jó ötlet a „preschool”, hiszen az 5-6 éves gyerekeknek már sokszor igenis igényük van mindenféle „iskolás feladatra”, de nyilván nem kell még iskolába járniuk. A magyar iskolarendszerben nem létezik az ovi (ahol játszani kell) és a suli (ahol tanulni kell) között semmilyen átmenet. Egyik nap még egész napos játék, majd hétfőn reggel nyolctól már egy padban kell (kéne) többször negyvenöt percet eltölteni, figyelni, csendben lenni, stb.
Persze a jobb tanítónénik nem várják el azonnal az iskolás viselkedést a gyerekektől, de ez mindig tanárfüggő, és nem mindenhol egyformán adatik meg mindenkinek.
Másfelől ötévesen különtanár? Én, aki a nyolcvanas években jártam általános iskolába, egészen elcsodálkozom ezen. Valahol azt tartanám normálisnak, ha alsóban még nem nagyon kéne ezen aggodalmaskodnia a szülőknek, hiszen jobb esetben ráér minden, csak olvasni, írni, és számolni kell megtanulni négy év alatt, persze nem árt azt olyan szinten, hogy később legyen mire építkezni felsőben.
Legjobbnak azt gondolnám, hogy 6 évesen egy év kötelező iskola előkészítőbe mennének a gyerekek, ahol nagyon játékosan, de folyamatosan átszoknának az iskolai életre. De hát ugye a világ nem ideális.
Mit gondoltok erről?
A ti gyereketek járt ilyenbe?
Nem járt, de jó lett volna?
Hülyeség az egész?
Bármikor, de a napokban mindenképp készítsétek el ezt a kávét.
A „csodnyikk” levessel ki lehetett kergetni gyerekkoromban a házból, pedig nyáron gyakran főzte nagyanyám, amikor a friss, nyári céklát már lehetett ritkítani, de sajnálta kidobni a kis diónyi fejeket. 
Az utóbbi időben többször is vonatoztam hosszú órákon keresztül. Nagyon régen ültem vonaton utoljára, annak ellenére, hogy én határozottan szeretem magát a vonatozást. Az egy program. Persze ha minden nap órákat kéne zötykölődnöm, biztosan másképp gondolnám, de így, hogy havonta egyszer megteszek egy hosszabb távot, egészen kellemes.
Azt hiszem birtokában vagyok a világ legjobb lencsefőzelék receptjének, mégis kicsit megrémültem, amikor vegán barátnőm jött ebédelni, és a mit főzzek kérdésre azt válaszolta, hogy tudod mit, főzz egy lencsefőzeléket ‘oszt jól van. 
Azt hiszem, ha az embernek egyszer az életében sikerül jó mangót ennie, akkor abban a pillanatban függővé válik. Vagy legalábbis velem így történt. Londonban ettem egy jó, puha, édes, lédús magót, és azóta – pedig sok éve volt -, megveszem a zöld, kemény, íztelen mangót is az üzletekben. Mindenféle trükkökkel próbálom beérlelni, ami persze általában igen kevés eredményt hoz, az íze továbbá is inkább a fűéhez hasonlatos, de legalább picit megpuhul.