Szeretem télen a gyömbért, igaz amit állítanak róla, valóban átfűti az embert télen. Különben is valami nyavalya kerülgeti az egész családot, lassan egy hónapja nem igazán tudunk kijönni abból a köhögésből, amit a fiam hozott haza először. Úgyhogy a sok fokhagyma, és még több gyömbér szinte orvosságként is felfogható.
Unokatestvéremet vártuk vacsorára, akinek két nagy fia van, akik inkább a haverokkal múlatják épp az időt, mint a családdal, így biztosra vettem, hogy a “gyerekek” nem jönnek vele, de kiderült, hogy ezek vagy jó fej gyerekek (azok), vagy már kezdik kinőni a tiniséget, és néha mégiscsak jó az apjukkal rokonlátogatóba menni. Ez csak azért fontos, mert hét emberre hat csirkecomb jutott, és hát a köret se volt így valami bőséges. Még szerencsém, hogy a szósz annyira bejött nekik (vagy olyan éhesek maradtak), hogy kértek még kenyeret, és kitunkolták a maradékot.
Hozzávalók:
6 egész csirkecomb
6 gerezd fokhagyma
kb. 2x annyi gyömbér, mint a fokhagyma
2 ek olívaolaj
só, bors
2 dl száraz fehérbor
1 doboz Philadlephia sajtkrém
kb. 1 kg gnocchi (lehet félkész is)
20 dkg olajbogyó
4 ek vaj
A combokat sózta, borsoztam. A gyömbért, a fokhagymát és a bort botmixerrel pépesítettem, majd a combok alá öntöttem az olívaolajjal együtt. Alufóliával lefedve a sütőbe toltam, és harminc percig fólia alatt, majd nélküle sütöttem tovább, míg a combok szép piros ropogósra sültek. Ekkor kivettem őket, és a tepsi aljáról összekapartam a gyömbéres, boros lét, amit leturmixoltam a krémsajttal.
A gnocchit nem kifőztem, hanem az olajbogyóval együtt megpirítottam a vajon, majd a combokkal együtt meglocsoltam a sajtszósszal.
Nem titok, ez a bejegyzés bizony promóció, méghozzá a Csík zenekar évzáró koncertjét hivatott kicsit reklámozni. Mért mi családilag nagyon bírjuk Csíkékat 🙂 Valahogy szívesen borozgatnék egyszer Csík Jánossal, azt gondolom róla, hogy igazán jó társaság lehet egy ilyen lazulós estéhez, de ahogy elnézem a zenekar koncertnaptárát, lehet, hogy nem jutna ideje vacsorázni.
Elképesztően igényes könyvet jelent meg a napokban, 

Bírom Jamie Olivert, magával tud sodorni a lelkesedése, bármit csináljon is: ha épp vendégül látja a barátait, másnapra nekem is kedvem szottyan társaságot hívni, ha épp a kertjében dolgoztat az emberével, akkor én is felhívom a sajátomat, hogy mi újság a salátákkal. Ja, nincs is ilyen emberem, csak vicceltem. De nagyon szerettem, amikor az iskolai menzát igyekezett megreformálni, és tetszett, vagy inkább megdöbbentett, amikor konyhai analfabétákat tanított főzni, és azt tervezte, hogy piramisjáték szerűen elterjeszti egész Angliában mondjuk a lasagne receptjét.
Bolognai lasagne krémsajttal