Hónap: 2010. augusztus
A Kaja Krónikája
Addig is egy elgondolkoztató videó. Közel hat perc, de a felirat miatt némán is nézhető annak, aki még mindig a munkahelyén kénytelen ülni.
Vajon Magyarországról hány gyümölcs és zöldség fajta tűnt el az utóbbi években?
Cider történelem
1db pohár, 2db ugyanolyan termék, 2db Stowford Press Dry (tehát Dry!), amelyhez más formában nem lehet hozzájutni, mivel nincs forgalomban. Ajánljuk annak, aki szereti a kevésbé édeskés cidert, de annak is, aki szeretne most 10 üveg vásárlása után 14 üveget és egy poharat hazavinni.
502
A hajtások lekötözésére, tám rendszer karbantartására persze nem jutott időm, erre szerencsére találtam megfelelő embereket. Nagy kincsek ők. Kevés van belőlük. Mindennapos problémánk az, hogy kevés emberre számíthatunk segítség gyanánt. A tavalyi segítségünk édesanyja az egyik fő támaszunk, a srác a légiót választotta a reménytelennek tűnő mezőgazdasági munka helyett. Remélhetőleg a kapcsolatunk eredményesen, és hosszan tart majd. Neki is köszönhetően a szőlővirágzás egy szépen gondozott ültetvényben zajlott. Aki nem érezte még ezt az illatorgiát, annak nehéz leírni. Édeskés, de kicsit sem émelyítő, fanyar, és leheletnyit vaníliaporos, aztán van benne valami vad, zöldesség, és még tengernyi árnyalat. Felemelő átélni, kis túlzással egy születés pillanataira emlékeztet.
Nem volt panaszunk júniusban a fürtképződésre, az időjárás kegyéből jól kötődtek a szemek. Szépen növekedett a szőlő, befűzésre kerültek a hajtások a drótok közé, ezzel tartva kordában őket. Késésben volt a hosszú tél miatt a fejlődésben a gyümölcs, de szépen ledolgozta a hátrányt. Utána viszont elkezdődött a rally. Meleg-hűvös-esős időszakok váltakoztak minden variációban. A növény fejlődése vontatottabb lett, rengeteg nyomás érkezett a kórokozók, úgymint lisztharmat, peronoszpóra, botrytis részéről. Június-július minden második hétvégéje (átlagban) permetezéssel telt.
Hajnali kelés, vízvétel, kipakolás, bekeverés, hátravevés, maszkfelrakás, kifújás, mosogatás, összepakolás, hazamenés. A minimálisra csökkentett beavatkozásra próbáltunk törekedni, egyszer (elsőre) felszívódó szert használtunk. Utána viszont csak réz, és kén segítségével, meg szőlőmunkával próbáltuk támogatni a tőkéket.
Augusztus elején megkapta az utolsó kenetet (permetezést) a szőlő, azt hittük, hogy nagy káresemény már nem fog bekövetkezni. Csak várjuk, hogy érjen a fürt, és újra bekerüljön a portára. Amikor e sorokat írom, akkor már megvolt sokaknak „a tolcsvai borfesztivált elverte a jég ..” tartalmú hír. A mi szőlőnk is kapott a szomszédunk szerint jó eséllyel, az ő száz méterre levőjét nem kerülte el, és mi tőle Tolcsva felé esünk. Pénteken majd kiderül, amikor ott leszek terepszemlén, és fürtválogatáson. Ugyanis a puhább bogyók könnyen megsérülhettek, kirepedezhettek, és ezeket le kell szakítani a további betegségek elkerülése végett.
Nemsokára szüret.
Ayala Bar, ribizli, kardamom
Blueberry Frost. Cherry Wine. Cilantro Garden. Citrus Tackle. Mint Julep. Olive Smoke. Cinnamon Stick. Cranberry Sky. Caramel Apple. Sweet Honey. Sugar Plum. Spice Market.
Édes csontvelő
- 20 dkg marhacsontvelő
- 25 dkg liszt
- 12 dkg lisztté őrölt mandula
- 10 dkg mandulalap
- 13 dkg cukor
- 5 dkg libazsír
- 4 kemény tojásnak az átpaszírozott sárgája
- fél citrom reszelt héja
- egy nyers tojássárgája
- egy egész tojás
- egy csipet só
- vaníliás porcukor a szóráshoz
Egészen biztos voltam benne, hogy a szelídnek semmiképpen sem nevezhető csontvelő íze át fog ütni a mandulán, tojásokon, és dobhatom ki az egészet. De nem. A jó állagú, omlós kekszben a marhának nyoma sincs, csak egy gyenge, érzékeny ínyűeknek feltűnő, hússzagú hangulat váltja ki a vaj könnyedén felismerhető édességét. A felhasznált zsír mennyiségéhez képest kifejezetten száraz, de nehéz teasütemény.
Novák Péter János írása: novakpeterjanos.tumblr.com
Go Füge go!
Lila Füge írása: http://www.lilafuge.blogspot.com/
Addig pedig menjen el mindenki futni, vagy csináljon valamit, amitől rájön, hogy ez így nem elég jó!
És hogy legyen egy recept is, futás után reggelire azt a turmixot szoktam inni, az éppen friss idénygyümölccsel variálva: 3 barack, 1 dl almalé (szűretlen bio, vagy 2 alma leve), 1,5 dl joghurt, 1 ek méz. Egészségetekre!
Magdus kuglófja
– És az éjszakát hol fogja tölteni? – kérdezem, és a fejemmel az Opel felé biccentek.
– Hát, ott – válaszolja Vera.
– Hol? A hátsó ülésen? – meresztegetem a szemem.
– Igen – mondja Vera valami olyan elszántsággal a tekintetében, amivel nehéz vitatkozni. – Lacival is úgy csináltuk.
Anyukámra nézek. Ő pedig úgy nézi Verát, mint aki nyilván jobban tudja.
Vera anyukám unokahúga, vagyis az én másod-nagynéném. Laci pedig Vera férje volt– amíg egy éve meg nem halt. A hamvasztás és a temetés közötti éjszakát ő is a ház előtt parkoló Opel hátsó ülésén töltötte az urnában. Pontosan ott, ahol ezek szerint most anyukám anyukája, vagyis a nagymamám is tölteni fogja.
Fura, gondolom magamban.
– De miért? – kérdezem Verát.
Ő úgy néz rám, mint aki tud valamit, és azt gondolja, hogy azt a valamit én is tudom.
– Hát, nem akarják, hogy a házban maradjon mami szelleme – mondja később Judit a telefonban.
Judit a feleségem, és otthon maradt a gyerekekkel.
– Tudod, mami és én az utolsó tíz évben már nem voltunk igazán egy hullámhosszon – válaszolom neki –, de azt nem gondolom, hogy bármi rosszat akarna a szelleme, ha itt maradna. Engem nem zavarna, ha tudnám, hogy itt kering körülöttem.
– Igen, de az téged is zavarna, ha nyitogatni kezdené a fiókokat, hogy felhívja magára a figyelmet – vágja rá rögtön Judit.
Ha szellemekről van szó, mindig van egy frappáns válasza.
Hallgatok egy darabig, aztán kibököm:
– Hát, igen. Az zavarna.
Lehet, hogy erre gondol Vera is, amikor úgy néz rám, mint aki tud valamit, és azt gondolja, hogy azt a valamit én is tudom. Nem tudom. De úgy érzem, hogy ők mindannyian tudnak valamit, amit én nem.
Téblábolunk a zalaegerszegi naplementében, a dombtetőn álló ház előtt, és az Opelre pillantunk mind a négyen– én pedig kezdem azt érezni, hogy észrevétlenül beléptem egy Almodóvár-filmbe.
– Adri, nincs egy cigid? – kérdezem másod-unokatesómat, aki Anyukám és Vera között áll.
Adri Vera nagyobbik lánya. Vagyis annak a Lacinak a lánya, aki tavaly a hamvasztás és a temetés közötti éjszakát szintén a hátsó ülésén töltötte az urnában.
Nemigen dohányzom már évek óta, de úgy érzem, hogy ebben az Almodóvár-filmben, ennek a karakternek (akit én alakítok) most rá kell gyújtania. Adri ad egy szál cigit, és meggyújt egyet magának is.
Megszédülök, ahogy teleszívom a tűdőmet füsttel.
Belebámulok a naplementébe, és a nagymamámra gondolok. Meg a tepsis krumplira, aminek nehéz illata megtölti a langyos nyári levegőt.
Tekintetem a táskára téved, amibe még Budapesten tettük az urnát, és amiből azóta sem vettük ki. Aztán Verára nézek, még mindig kétségek között.
– Papa mondta, hogy így csináljuk – mondja ő, és bólint.
Papa Vera édesapja, akit mi mindig csak Vilmos bátyusnak hívtunk. Vilmos bátyus a nagymamám bátyja– és annak a Magdusnak a férje, aki a címben szereplő kuglófot sütötte.
Ahhoz képest, hogy méhész, Vilmos bátyus soha nem volt egy tündéri aranyos ember. Szigorú, kemény kis fickó volt. És még ma is az– közel a kilencvenhez. Közelebb a százötven, mint a százhatvan centihez.
Túlélt egy háborút, és, gondolom, egymillió méhcsípést. Ha az utóbbi hatvanvalahány évben nem lett volna mellette Magdus, akkor Vilmos bátyus ma már minden bizonnyal egy kibírhatatlanul morgós vénember lenne.
De Magdusnál vidámabb és jobb kedélyű ember nincs egész Zalában. Őt azért adta a Jóisten Vilmos bátyusnak, hogy ne legyen belőle egy kibírhatatlanul morgós vénember.
Magdus olyan vicces, hogyha Angliába született volna, biztosan ő lett volna a harmadik duci hölgy.
Vagy az Anyakirálynő.
A kuglófja és a fellépése alapján bármelyiknek megválasztották volna a britek.
Másnap mindenesetre – miután mindannyian jól kibőgtük magunkat a temetőben, és visszamentünk a domtetőn álló házba – rávetettük magunkat a kuglófra, amit Magdus azért sütött, hogy legyen mivel vígasztalódnunk– és úgy rámoltuk magunkba, mintha fizettek volna érte. Magdus pedig, aki már sírt egy kiadósat nagymamám temetésén, csillogó szemmel nézte, ahogy egész családja kétpofára tömi magába a kuglófját, és csak annyit mondott, hogy nincsen annak semmi titka– hacsak a háztáji tojás nem, amit a tésztájához adott.
Ja.
Gondoltam.
A háztáji tojás.
Főleg az.
Meg talán az, hogy utoljára nagymamám nyolcvanadik születésnapján voltunk így együtt, és talán soha többet nem leszünk.
Abban a huszonnégy órában mindenesetre, amit nagymamám temetése alkalmából Zalaegerszegen töltöttünk, összesen egyetlen fényképet bírtunk készíteni. A fentit. A kuglófról. Magdus kuglófjáról.
















